2016. január 31., vasárnap

00. Prologue


Feladó: F. M.
83709 USA, Idaho, Boise

Címzett: Shanon Morgan
99516 USA Alaska, Anchorage

Drága Shanon!

 Tudom, hogy nem ismerjük egymást - vagy legalábbis te nem ismersz engem -, de ennek ellenére szerettem volna neked írni azon okból kifolyólag, hogy tudassam veled az igazságot, amit sajnos eddig senki sem mondott el neked! Sajnálatos módon a történteken nem lehet változtatni, de ennek ellenére legalább az igazat megtudhatod az igazi szüleidről. Sok évvel ezelőtt történt dolgokról szeretnék most neked írni, egyes emlékfoszlányaim már túlságosan is zavarosak és nem is említhetek bizonyos részleteket meg, de ennek ellenére még a legfőbb eseményeket elárulom neked!
 Te úgy tudod, hogy a szüleid autóbalesetben hunytak el még mikor 3 és fél éves voltál, de igazából ők nem a vér szerinti szüleid voltak, ők csak amolyan bérszülőknek számítottak akkoriban. A vér szerinti apád az életvitele miatt nem szerette volna, ha az ő nyomdokaiba lépsz és átveszed tőle az üzletét. Szeretett téged és ez miatt döntött úgy, hogy egy hozzá közel álló független család felügyeletébe helyez, hogy vigyázzanak rád. Ahányszor csak tehette meglátogatott titeket, de aztán történt a baleset - személy szerint én nem hiszek benne, hogy az lett volna - és aztán már jobbnak látta, hogy nevelőszülőkhöz adjon. Az életed minden egyes percét figyelemmel kísérte és titokban vigyázott rád, kérlek ez miatt ne ítéld el. 
 Tudom, ez egyszerre túl sok információ számodra és nem is gondolom, hogy elhiszed minden egyes részletét, de ez az igazság. Egy idegen vagyok a számodra, aki talán már túl öreg az élethez is, de ettől függetlenül, kérlek, higgy nekem egy kicsit. Ha szeretnél megerősítést szerezni, akkor látogass el Idaho Államba, Lewiston városába és keresd meg a Black Hole nevű bárt, de légy óvatos! Veszélyes emberek járnak oda, de ha lekenyerezed őket, képesek a tenyeredből enni. A bárban keresd meg Darius-t és mondd neki, hogy Martin küldött. Ő majd a szárnyai alá vesz majd és nem hagyja, hogy bármi bajod essen! 

Üdvözlettel,
F.M.

+ The Writer's Letter

 Sziasztok kedves olvasók!


Először is azzal szeretném kezdeni, hogy bemutatkozom. Az írói nevem Raven, de ha úgy tartja kedvetek, nyugodtan hívjatok Rav-nek. 18 éves csajszi vagyok, aki jelenleg teljesen kikészült az érettségire való készülődéstől és akire már ráférne egy kis kikapcsolódás - valószínűleg ezért is hoztam létre ezt a blogot és kezdtem bele ezen szerény kis írásomnak, aminek az első részét nem tudom mikor fogom még megírni. Igyekszem ahogy csak tudok, de sokszor már arra sem marad elég energiám, hogy gép előtt sorozatnézésen kívül bármit is csináljak. Szóval az új részek igen rendszertelenül fognak majd érkezni, elsietni meg nem akarom, mert azzal csak elrontanám a történetet. Mindezek ellenére, remélem sokan lesztek majd idővel, akik követni fogják a blogom! :)
 Ami magát a történetet illeti, teljesen saját írás, tehát kérlek, ne másoljátok semmilyen formában sem! Az ihletet hozzá egy film adta, amit egyébként ti is megnézhettek akár a Youtube-on is (a címe: Legenda)! Az eredeti történet egy létező londoni Kray fivérekről szól, akik az 1960-as évektől (azt hiszem) lettek csak igazán ismertek a maffia köreiben. Az én történetem azért jó sok részletben eltér, mint például, nem Angliában játszódik, hanem Amerikában és a Carter testvérek életéről szól, hogyan vezetik a bűnszervezetüket, amit az apjuktól örököltek meg. Mindenek előtt kijelenteném, hogy ez szimplán csak egy kitalált történet, nem megtörtént eseményeken alapul! Természetesen vannak nálam jobb írók, akik talán jobban be tudnák mutatni az én kis történetem szóval, ha esetleg egy-két helyesírási hibát vagy egyéb hibát ejtek, az az előbb említettek miatt van - általában azért ezekre figyelni szoktam. Továbbá a helyszínek leírásai nem fedik a valóságot, a városok valóban léteznek bár bizonyos részletekben eltérnek az igazságtól!
 Nos, mivel semmi más nem jut jelenleg eszembe, csak annyit írnék, hogy lehetőségeim szerint, amikor csak tudok, felnézek majd a blogra, akár hozok egy két érdekességet is, ha nagyon szeretnétek, írhattok pár jó tanácsot is hozzászólásokban, kérhettek cserét vagy amit csak akartok! :)

Üdv,
Raven (Rav)